A reformkor és az azt követő időszak technikai, fejlettségi színvonala a magyar vasúthálózat kialakulásának is kedvezett. így az 1800-as évek második felében sorra épültek meg a pécsi vasútvonalak is.
Az 1868-ban elkészült pécs-barcsi vasútvonalat május 6-án nagy ünnepségek közepette átadhatták a forgalomnak. A városban Te Deum-ot mondottak a templomokban és az indóházban maga a püspök áldotta meg az első gőzöst, melyen az akkori kereskedelmi miniszter is helyet foglalt. Ezzel Pécs bekerült az országos vasúthálózatba. (A Budapesttel közvetlen összeköttetést létesítő kelenföld-baranyaszentlőrinci vonal 1882-ben készült el.)
A pécsi vasúti főpályaudvar helyének kiválasztása erősen megosztotta a város vezetőinek véleményét. Egyes körök a főpályaudvart közvetlenül a Majláth tér déli szomszédságában, a történelmi belváros közelében építették volna fel, de a felsőbb vezetőség másképpen határozott. Úgy látták, hogy városrendezési elképzeléseknek jobban megfelel, ha a pályaudvar délebbre kerül. Végül is a pécs-barcsi vasútvonal megnyitásával egyidejűleg megépült Pécs első főindóháza. A főpályaudvar mai formáját, 1899-ben nyerte el, amikor Pfaff Ferenc építészmérnök (1851-1913) tervei alapján készült el a főpályaudvar impozáns épülete.
Az előkelő személyiségek most már vasúton érkeztek Pécsre. A főpályaudvarról hintók röpítették őket a Főtéren álló nagyhírű Nádor Szállodához. A vasút közel hozta a környéket a városhoz. A mulatós vidéki kompániák már nem hintókkal, vagy szekérrel érkeztek Pécsre egy-egy görbe estét átlumpolni. Eljárt az idő a külvárosi beszálló vendégfogadók felett is, amelyek sorra elnéptelenedtek, poros nagy udvaraikat felverte a gaz.
Persze nemcsak a szórakozni vágyó emberek érkeztek vasúton Pécsre. A jelentősebb városi eseményekre, vásárokra, piacokra zsúfolt vonatok hozták a rengeteg embert. Akinek nem futotta bérkocsira, súlyos csomagjaival, kosaraival terhelve, gyalog tette meg a vasútállomás és piacok közötti közel három kilométeres utat.
A tehetősebb emberek a belvárosi szállodákat részesítették előnyben. Dúlt a szállodák közötti konkurenciaharc. A főpályaudvaron az érkező vonatokat a szállodák omnibuszai és hintói fogadták. A jó torkú bérszolgák nagy hangon hívták az érkezőket az egyes szállodákba, égig dicsérve szolgáltatásaikat.
A régi Pécs kedvelt közlekedési eszköze a bérkocsi volt. A bérkocsisok érthetően nem örültek a villamos megjelenésének. Már a közúti vasút építése is sok gondot okozott. A belvárosi utcákból kiszorult bérkocsisok sok esetben igen erőteljes kifejezésekkel adtak hangot nemtetszésüknek.
„Hová tűntek a régi szép idők a hatvanas évek végéről, amikor Pécsnek még csak 28 000 lakósa volt és minden úri lakósnak megvolt a saját fogata. Aki ilyet nem tarthatott, elküldte cselédjét néhai Polgár Józsefhez a mostani Kardos Kálmán utcába, aki első fiákerese volt a városnak és jó pénzért az ő fogatait bocsátotta a közönség rendelkezésére. Fél napra 2, egész napra 3 forint volt a fogat bére és csak a 70-es évek végén jelentkezett az első fiákerkonkurens: néhai Böhm Cajetán Félix tartott néhány bérkocsit, de azokért is el kellett menni, míg a 80-as évek elején, a Széchenyi téren jelentek meg az első számozott bérkocsik, melyeknek igénybevétele egyre költségesebb lett. Most a városunkban mintegy 100 bérkocsi áll a közönség rendelkezésére és bár nem panaszkodhatnak fiákereseink, hogy nagy a konkurencia, megélnek azok szépen és meg is fognak élni jövőben is, a villamos vasút dacára, melynek létesítését a bérkocsisok nem szívesen látták, de az ellen nem is agitáltak. Amint hiába tettek volna a pécsi fuvarosok bármit is a vasút ellen, az mégis kiépült volna.”1
1
Pécsi Napló. 1913. október 19. P.V.K.V.