A pécsi villamosközlekedést két ütemben állították le:
Első ütem: 1959. március 16-án (hétfőn) a főpályaudvarhoz igyekvőket kellemetlen meglepetés érte. A Széchenyi téren, a városház előtti villamosmegálló oszlopán tábla közölte, hogy 1959. március 15-től kezdve, a jól ismert sárga villamos kocsik helyett autóbusz fogja szállítani az utasokat a főpályaudvarra. A morgolódó utasok mi mást tehettek, súlyos útipoggyászaikkal átballagtak a Jókai téri ideiglenes megállóba, hogy azután bepréselődjenek a kismérető Ikarus 30-as városi autóbuszba.
Második ütem: 1960. augusztus 31-én tette meg utolsó útját a felvirágozott, pótkocsis pécsi villamos a kelet-nyugati vonalon.
Hogyan élte meg a villamosforgalom megszűnését a város lakossága és a villamos személyzete?
1960. augusztus 31-én, fiatal emberként ott ballagtam a villamost gyászolók soraiban, bizony ennyi idő elteltével is meghatódottságot érzek, ha visszagondolok erre a szomorú eseményre.
A jól ismert sárga kocsik, a Hadapródiskolától indúltak el. Mire a Széchenyi térre döcögött a jó öreg felvirágzott „tánti”, már számosan csatlakoztak a gyászmenethez. Felnőttek, diákok, zenészek, férfiak, nők … egyszóval pécsi polgárok. Az utolsó járat mindegyikük lelkéből elvitt valamit … az elmúlt ifjúságot, az emlékeket, az illúziókat.
Az utazóközönség egy része sajnálkozva búcsúzott a villamostól, de nem úgy a villamosok személyzete! A kocsivezetők és kalauzok nagy része megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a nehéz szolgálat után könnyebb munkabeosztást fognak kapni.
Mára a pécsi villamosból már csak néhány tárgyi emlék maradt fenn. Áll még a kocsiszín, kikandikál még az aszfaltból néhány megfeketedett síndarab, néhány belvárosi épületen még ott van a díszes, rozettás felsővezetéktartó kampó.
