2015 Februárjában is újdonságokat fedezhetett fel mindenki aki betért villamosunkba. Folytatva alapvető célunk megvalósítását, a nosztalgia és a villamosközlekedés hagyományőrzésének jegyében, új, az egykori villamosközlekedést bemutató képekkel tettük színesebbé villamosunkat, kiegészítve a kávézást is népszerűsítő képekkel. A kávézással kapcsolatos képeket Sági Tamás készítette, a villamosfotókat ábrázoló képek elkészítését a VS-Net Kft. biztosította számunkra. A villamos …
Kategória tár:esemény
16. megálló: 2015 Január
2014. december 31-én délután A Kisülés Akusztik keretében Farkas Tamás Zoltán gitárdélutánjával hangolódtunk az óév búcsúztatóra. Este a dj pult mögött DJChefman keverte a zenét igazi disco hangulatot teremtve, a hajnalig tartó bulival léptünk át a 2015-ös évbe. Januárban debütált a Kisülés Kávézó saját kézműves kávéja, amit most már nem csak a villamosban lehet fogyasztani, hanem bárki …
15. megálló: 2014. December
A novemberben megkezdett téliesítési munkálatok decemberben tovább folytatódtak. A téliesítés mellett egy másik oka is volt a felújításnak. Szerettünk volna egy plusz szolgáltatással még jobban kiszolgálni látogatóinkat. Megköszönve a velünk töltött több mint egy évet és minden új vendégünk számára is újdonságot nyújtatni. Így jött az ötlet, hogy egy kávézónak adjon helyet villamosunk. Így már …
14. megálló: 2014. November
Novemberben készülve a tél beköszöntére több hetes szünetre vonult villamosunk. A zárva felirat oka, hogy téliesítési munkálatokba fogtunk. A korábbi, az év folyamán megviselt burkolatokat eltávolítottuk, és annak érdekében, hogy télen is kellemesebb idő fogadja látogatóinkat, hőszigetelési munkálatokat folytattunk. Azonban a munkálatokkal szerettünk volna pluszt is adni, így nem a korábbi burkolatok, hanem annál magasabb …
13. megálló: 2014. Október
Október 20-án egy fontos évfordulót ünnepeltünk. Egy évesek lettünk. Az elmúlt egy évben a pécsi villamosközlekedés hagyományának megőrzése, bemutatása mellett, számtalan gyermekprogramnak, iskolai előadásoknak, kiállításoknak, zenei és prózai bemutatóknak biztosítottunk helyszínt. Köszönjük, hogy megtiszteltek látogatásukkal. Célunk továbbra is sokszínű programokat nyújtani, fiatal, kezdő, amatőr művészek számára kiállítási helyszínt biztosítani és továbbra is bemutatni az egykori …
12. megálló: 2014. Szeptember
Szeptemberben Városunkba is beköszöntött az ősz. Az iskolákban ismét becsöngettek, a nyári pihenő után újra megnövekedett a forgalom az utakon és a buszjáratokon is. Szeptember első péntek délutánján a gyerekeknek kedveztünk, a villamos vendége volt Ribizli bohóc aki programjával sok sok gyermek arcára csalt mosolyt. Szeptember 27-én a Greenpeace lelkes csapata fogott méh mentésbe villamosunkon. …
11. megálló: 2014. Augusztus
Augusztusban új nyitvatartási rendre váltottunk, valamint befejeződött a pécsi villamos történetét bemutató sorozatunk. Augusztus 22-én este a Never in the time zenekar adott koncertet, akik már 2013 decemberében is bemutatkoztak villamosunkban. Fellépésük nyárzárónak is tekinthető volt, valamint mivel a csapat tagjai más – más városban folytatja tanulmányait, így a zenekar jelenlegi formációjának záró fellépése is …
10. megálló: 2014. július
Július hónapban tovább folytatódott a Pécsi Villamos közlekedését bemutató kiállításunk, valamint cikksorozatunkból is minden héten új cikkek jelentek meg a regi.pecsivillamos.hu oldalunkon. Július 12-én Juhász Dorina – Hatások c. kiállítása nyílt meg villamosunkban, mely egészen augusztus 2.-ig várta a látogatókat. Egész hónapban a megszokott nyitvatartás alatt nagyon sok turista és helyi lakos keresett fel minket, …
9. megálló: 2014. június
A nyár első hónapja villamosunk is a kánikulától és az iskolából kikerült felszabadult gyerekcsoportoktól volt hangos. Már az utolsó tanítási héten látogatását tette villamosunkban a Testvérvárosok Terei Általános iskola második évfolyama akiknek egész délelőttös foglalkozást biztosítottunk, három csoportra bontva. A nyári szünet első hetében a Bogádi Általános Iskola diákjai látogattak hozzánk, majd pedig több ízben, …
8. megálló: 2014. május
Május 3-án este a Novella kiállítás zárásaként Bábics László és Lázár M. Viktor irodalmi estjén vehettek részt látogatóink. Az irodalmi esttel párhuzamosan ezen a napon nyílt meg legújabb kiállításunk, mely Pécs épített és természetes szépségét mutatta be Sági Tamás fotográfus szemével. A kiállítás május 17-ig volt megtekinthető. Május hónapban új játékokkal bővült kínálatunk. Kicsik és …