Októberben színes őszi programokkal vártuk a villamosba látogatókat.
A program összeállításánál az egyik fontos szempont az volt, hogy október 20-án emlékeztünk meg a Pécsi Villamos elindulásának 102. évfordulójáról, és ezzel együtt ünnepeltük villamosunk megnyitásának második születésnapját is.
Ezért az állandó egykori pécsi villamost bemutató kiállítás mellett, október végéig megtekinthető volt az elmúlt két évünkből válogatott fotó kiállítás is.
Amit kínáltunk októberben:
Október 17-én újraindítottuk felolvasó estjeinket: J.R.K. Kilvinger látogatott el hozzánk, és mutatta be a Fang – monell 12 próbája – A Párduc gyermekei kötetét.
Október 20-án megnyílt időszaki kiállításunk az elmúlt két évünkről
Október 21-én a Zeneszüret Pannonpower Zenelépcső programsorozat helyszíne volt villamosunk, Egy 5 fős klarinét kar jobbnál jobb zenékkel színesítette be a délutánunkat.
Október 24-én A Szemem Fénye alapítvány családi délutánja keretében megismerkedhettünk az alapítvány munkájával, az épülő Gyermek hospiceházzal valamint Gajcsi Blanka is bemutatta azokat a daru ékszereket melyek eladásával a hospice ház építését szeretné támogatni.
Október 31-én Halloweeni hangulatba öltöztettük villamosunkat volt arcfestés a gyerekeknek, és DJ Chefman zenével dobta fel az estét.
Eseményeinket részletesebben megtekinthetik facebook oldalunkon is: facebook.com/pecsivillamos
Novemberben is számos programmal várjuk látogatóinkat, már megtekinthető Tóth Juci szobrász kiállítása, November 9-én 17 órakor Ribizli bohoc teszi vidámabbá a hétfő esténket. Előtte 16 órától arcfestés lesz a gyerekeknek. November végén pedig a Forrásvédnökök hete lesz látható a Villamosban.
Találkozzunk Novemberben is!





