2015 Februárjában is újdonságokat fedezhetett fel mindenki aki betért villamosunkba.
Folytatva alapvető célunk megvalósítását, a nosztalgia és a villamosközlekedés hagyományőrzésének jegyében, új, az egykori villamosközlekedést bemutató képekkel tettük színesebbé villamosunkat, kiegészítve a kávézást is népszerűsítő képekkel. A kávézással kapcsolatos képeket Sági Tamás készítette, a villamosfotókat ábrázoló képek elkészítését a VS-Net Kft. biztosította számunkra.
A villamos megnyitása óta fontosnak tartjuk a helyi amatőr művészek felkarolását. Ennek jegyében visszatérő alkotónk Juhász Dorina: Neon fények kiállítása volt megtekinthető.
Továbbra is fontosnak tartjuk a villamos közösségi térként való funkcionálását, programok szervezését így idén is megrendeztük Valentin napi párvetélkedőnket. Örülünk neki, hogy a tavalyi évet felülmúló népszerűségnek örvendett a programunk.
Februárban tesztelték is a kávézóval kiegészült villamosunkat.
Először a Made in Pécs csapata, majd pedig a Pecsma.hu tesztelői próbálták ki a helyet és a finom, kézműves kávékat.
A tesztek leírásai itt olvashatóak:
Made in Pécs: http://madeinpecs.hu/2015/02/teszteltuk-kisules-kavezo/
Pécsma.hu: http://www.pecsma.hu/abszolut-no/randi/retro-villamosban-profi-pecsi-kave/
